2016. március 30., szerda

Kecskenézőben a Cica csoport


Két hete Bianka lelkesen mesélte, hogy a nagymamája kecskét vett, majd pár nap múlva, hogy a Fecske nevű kecskének két kis gidája született.   Nagyon örültünk mikor meghívást kaptunk, látogassunk el hozzájuk. 


Hatalmas volt az öröm. Tóbiás és Rudi, a két kis gida nagyon szelídek, jól tűrték a kergetést, simogatást, dögönyözést.  







Marika néninél a húsvéti nyúl is gondolt ránk, egy fészekben minden gyerek talált nyuszi tojást, amit rögtön el is fogyasztottak.

Köszönjük a szíves vendéglátást!

Mosonyi Györgyné 


2016. március 29., kedd

Tehetséggongondozás pályázat keretében - "Ez a világ olyan kerek…" - folytatás




2015.decemberében nyertük  az Emberi Erőforrások Minisztériuma - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt NTP-KKI-B-15 kódszámú 
pályázatot, mely keretében tehetséggondozó munkánk sok eszközzel és rendszeres  + foglalkozások lehetőségével gazdagodott.
A különböző aktuális témák feldolgozásához kapott, eszköztárunkat,  módszertanunkat színesítő kellékek, IKT eszközök mind a pedagógusoknak mind a gyerekeknek nagy örömöt okoztak. Az új technikák, mindig új feladat elé állítanak minket, melyek által színesebb élményekben, az akadályok leküzdése után pedig sikerélményben lesz részünk. A rohanó világ, a gyermekek kompetenciáinak felgyorsult fejlődése megköveteli tőlünk módszereink, eszköztárunk folyamatos aktualizálását, ezen pályázat keretében különös tekintettel a tehetséggondozás területén.

Beszéljenek magukért inkább ismét a fotók:






















Nagy Rita







2016. március 15., kedd

Nemzeti ünnep az óvodában


Március 11.én óvodánkban is megemlékeztünk az 1848-as eseményekről. Dallal, verssel, vetítéssel, és az óvó nénik énekével ünnepeltünk. Néhány fotó az eseményről:







Nagy Rita

2016. március 10., csütörtök

Óvodai beiratás

Felhívás!


Beíratás a Perkátai ÁMK Szivárvány Óvodába


A Perkátai ÁMK Szivárvány Óvoda szeretettel vár minden kedves szülőt és gyermeket a 2016/2017-es tanévre való beiratkozásra, melynek ideje és helye: az ÚJ ÓVODÁBAN,

2016. április 14. (csütörtök) 8.00 órától 16.00 óráig
2016. április 15. (péntek) 8.00 órától 16.00 óráig.

Az óvodába történő beíratáskor az alábbi dokumentumok szükségesek:

Születési anyakönyvi kivonat
Lakcímkártya
TAJ kártya


Perkáta, 2016. március 10. 


Kovács Tiborné
   óvodavezető