2015. június 4., csütörtök

Cicás csoport színházban


Első nagyobb óvodai kirándulásukon vettünk részt az óvoda legfiatalabb ovisaival, a Cicásokkal.

Forrás: http://www.bartokszinhaz.hu/

Dunaújvárosban voltunk a Bartók Színházban, ahol a Hepp című előadást néztük meg.


Sajnos sok kisgyermek lett éppen beteg, így a tesókat hívtuk magunkkal. Külön élmény volt , egy buszon utaztunk az előző Cicásokkal, akik most első osztályosok Marika néni és Ági néni osztályában, és egymástól függetlenül ugyanarra az előadásra foglaltunk le jegyeket.
A nagyok "felnőttesen" megmosolyogták a piciket, elfeledve azt, hogy nem is olyan régen még ők is ugyanilyen aprók voltak, a picik pedig ámulva és hitetlenkedve nézték a "nagy" elsős iskolásokat, hogy valaha ők is Cicások voltak...


Nagy élmény volt az utazás is, volt olyan kisgyermek aki életében először ült buszon.










Mivel korábban érkeztünk meg Dunaújvárosba, volt időnk egy kis sétára és játszóterezésre is .



Az előadás nagyon tetszett mindenkinek, felnőtt és gyerek egyaránt mosolyogva ment ki a teremből. Bátran ajánljuk kisgyermekes szülőknek. 







Belinkelem ide a Bartók színház honlapját, erre kattintva  ízelítőt kaphatnak a darabról.http://www.bartokszinhaz.hu/galeria.php?g=148



Köszönjük a szülőknek, hogy lehetővé tették a gyermekek kirándulását!

      Nagy Rita



Ballagás - évzáró a Macis csoportban

Május 29-én délután tartotta a Macis csoport évzáró ünnepségét.


Nagy örömmel és lelkesedéssel készültünk erre a napra, vártuk már, hogy megmutassuk, milyen ügyesek vagyunk!!
Anyák napi-évzárós műsorunk több részből állt. Először Nemes Nagy Ágnes: Ki ette meg a málnát? c. verses meséjét játszottuk el, majd egy kis táncos-énekes-verses összeállítás következett az év anyagából. Utána köszöntöttük az édesanyákat, nagymamákat, majd elbúcsúztunk az iskolába készülő nagycsoportosoktól, szám szerint 2 lánytól, és 3 fiútól. Műsorunkra eljöttek a tanító nénik is, szeretettel várják a nagyokat az iskolában!

Kárász Ferencné










                                  



2015. június 3., szerda

eTwinning továbbképzés Budapesten


Május 29 -31 között eTwinning továbbképzést rendeztek Budapesten, melyen ketten - Győrikné Kargl Mária és jómagam, Nagy Rita - vettünk részt óvodánkból, sok közép- és általános iskola között egyetlen óvodaként.


Hogy mi is az az eTwinning???

Az európai iskolák közössége 2005 óta, jelenleg az Erasmus+ alprogramja.
Aki többre kíváncsi, kattintson az alábbi linkre - pedagógusoknak egyenesen kötelező! 



Nagyon hasznos dolgokat tanultunk, gyakorlati ötleteket kaptunk ahhoz, hogyan kell magyar vagy éppen külföldi partnerekkel kapcsolatokat kiépíteni, közös projekteket megtervezni, illetve megvalósítani. Nehéz fárasztó három napunk volt, de olyan sok gyakorlati segítséget kaptunk, hogy egy pillanatra sem bántuk meg , hogy elmentünk. Profi oktatóval, színvonalas szervezéssel, gördülékenyen ment a továbbképzés.
Tele vagyunk új ötletekkel, inspirációval!!!

Úton a suli felé.

A továbbképzés helyszíne: az Edutus Főiskola

Nagy munkában...


Kreatív pedagógusok MUNZEE vadászaton :)

A hotel ahol megszálltunk: Flamenco Hotel Budapest
Fotó:Danubius Hotels in Budapest, Hungary

Ez fogadott a szállodában  :)


Természetesen "ZÖLD" szállodában voltunk... óvodánk szellemiségének megfelelően :)


Egy kis ízelítő a vacsiból...




Köszönjük a lehetőséget!

                            Nagy Rita 


2015. június 2., kedd

Sej, gyere vélem egy pár táncra... - Bóbita bemutató


Óvodánk Bóbita tehetségműhelye kis bemutatót tartott Bóbitás gyerekeink szüleinek, óvodás csoportjainknak, a kollégáknak. A bemutató első részében mondókáztunk, népi dalos játékokat játszottunk.





A műsor másik felében a magyar néptánc változatos mozgáselemeire épült a gyerekek tánca.    









A bemutató után közös táncházba hívtuk a jelenlevőket.





Hamarosan a videofelvétel is feltöltésre kerül.

Mosonyi Györgyné
Bóbita tehetségműhely vezetője