Úgy gondolom mivel ez is egy közös kirándulás lesz, ideillik, hogy visszaemlékezzünk a tavaly októberi kiruccanásunkra Angliába. Rengeteg emlékkel és hatalmas örömkönnyekkel tértünk haza és íme a rövid élménybeszámolónk:
Sok közösen szervezett szabadidős program,
vidám kirándulás, játékos vacsora,
színház- és koncertlátogatás van már az
óvoda dolgozói mögött. Fél életünket a
munkahelyünkön töltjük, nem mindegy
hát, hogyan érezzük ott magunkat, hogyan
tudunk együtt dolgozni kollégáinkkal.
Mi a perkátai óvodában szívesen múlatjuk az időt egymás társaságában, megtiszteljük
egymást egyszer-egyszer az ünnepi
asztal mellett, de a hétköznapokon
is számíthatunk egymásra. A sok sikeres
pályázat, elismerő cím és szó, talán éppen
ennek a jó csapatmunkának köszönhető.
Évek óta beszélgettünk arról, hogy egyszer
több napra is elmehetnénk valahova
együtt, akár külföldre is. Az álom sokáig
csak álom maradt, míg májusban aztán
arra gondoltunk, hogy az álmok arra valók,
hogy valóra váltsák őket. Pont mi,
akik mindennapjainkat a mesék világában éljük, mi ne tudnánk teljesíteni, ha
nem is három, de legalább egy kívánságot?
Nekifogtunk hát, szervezkedtünk, intézkedtünk,
rendezkedtünk, osztottunk,
szoroztunk, és az őszi szünetben, október
25-én hajnalban, mi nyolcan óvó nénik,
elindultunk Angliába. Nem ettünk, nem
ittunk, csak szörnyen izgultunk… Azért
mégis csak egy hétig összezárva, egy idegen
országban, családanyaként a családtól
távol…
Az első megpróbáltatás mindjárt az út
elején várt minket. A repülés mindig izgalmas…
hát még annak, aki először ül
repülőn… Végül minden rendben ment,
ott, akkor, és úgy szállt le a gép, ahogy azt
előre elterveztük. Leszállás után buszra ültünk és Londonon keresztül leutaztunk
a dél-angliai Bournemouthba, ahol nagy nagy
izgalommal és szeretettel, valamint
egy kis ajándékkal várt bennünket ott élő
kislányom, Kamilla, aki végig útikalauzunk,
segítségünk és egyben tolmácsunk
volt.
Első esténket természetesen a szállásunktól 3 percre lévő tengerparton töltöttük.
Végre mindenki megnyugodott, ide-
értünk épségben, beszéltünk az otthoniakkal,
jó a szállás, finom volt a vacsora…
egyszóval végre nyaralunk.
A következő 3 nap reggeltől estig előre
megtervezett, leszervezett kirándulásokkal telt. Ellátogattunk a Stonehenge-hez,
bebarangoltunk egy tipikus angol kisvárost, Salisburyt, kirándultunk a lovairól
híres nemzeti parkban a New Forestben.
Egy egész napra londoni turisták lehettünk,
metróztunk, ültünk a híres piros
emeletes buszon, a double deckeren, és
részt vettünk egy szervezett városnéző túrán.
Egy napot a természeti világörökség részeként jegyzett Jurassic parton töltöttünk,
ahol szavakat elállítóan meseszép a
tengerpart, és lenyűgöző kilátás van,
ameddig csak a szem ellát.
A fotók a videók nem adják vissza azt a
látványt, ami itt elénk tárult. Az utolsó
előtti nap aztán vásároltunk, nézelődtünk,
ismerkedtünk az angolok hétköznapi
szokásaival, életével. Végül pedig
megpróbáltuk a lehetetlent, bepakolni a
bőröndbe…
Egy hét hosszú időnek tűnik, de egy idegen
országot megismerni vajmi kevés…
Megpróbáltuk úgy összeállítani a programokat,
hogy mindenből lássunk és kóstoljunk
egy kicsit. A szépségekből, a hétköznapokból,
az angol szokásokból, ételekből.
Az időjárás kegyes volt hozzánk,
16-20 fok volt egész idő alatt. Csupán az
utolsó előtti napon kapott el bennünket a
hírhedt angol eső, de ez is csak „jött,
ment, jót esett, fűnek fának jólesett”, és
végre mi is elővehettük az esernyőt, amit
talán elsőnek pakolt be mindenki még
odahaza.
Megfogott bennünket az angol emberek
kedvessége, barátságos mosolya, nem felejtjük
a mesés helyeket, amiket láttunk,
a vidám oldott hangulatot, a vicces helyzeteket,
az izgalmakat. A nyolcból heten
már több mint húsz éve dolgozunk
együtt, ez az együtt töltött kirándulás, a
sok közös vidám, vicces, vagy felejthetetlen
emlék talán még jobban összekovácsol bennünket.
Köszönjük az intézmény vezetőjének
Bogó Anikónak, az itthon ügyeletet tartó
kolléganőknek, dajka néniknek, konyhás
néniknek, hogy tartották a frontot. Köszönet családjainknak, hogy hozzájárultak
ahhoz, hogy együtt élhessük át ezt az
élményt. Köszönjük Kamillának a sok segítséget.
Fáradtan, de tele örömmel, emlékekkel
érkeztünk haza. Közben kaptuk a hírt,
hogy egy, még májusban megírt pályázatunk
a nyertesek között van. Nem volt túl
nagy pályázat ugyan, de minden forint
számít. Százötvenezer forint értékben vásárolhatunk sporteszközöket a gyerekeknek.
Meséljen még utunkról néhány fotó,
mely visszaadni nem tudja, de talán egy
picit megmutatja, milyen jó is volt ez a né-
hány nap…