Egy hét Angliában

Úgy gondolom mivel ez is egy közös kirándulás lesz, ideillik, hogy visszaemlékezzünk a tavaly októberi kiruccanásunkra Angliába. Rengeteg emlékkel és hatalmas örömkönnyekkel tértünk haza és íme a rövid élménybeszámolónk:

Sok közösen szervezett szabadidős program, vidám kirándulás, játékos vacsora, színház- és koncertlátogatás van már az óvoda dolgozói mögött. Fél életünket a munkahelyünkön töltjük, nem mindegy hát, hogyan érezzük ott magunkat, hogyan tudunk együtt dolgozni kollégáinkkal. Mi a perkátai óvodában szívesen múlatjuk az időt egymás társaságában, megtiszteljük egymást egyszer-egyszer az ünnepi asztal mellett, de a hétköznapokon is számíthatunk egymásra. A sok sikeres pályázat, elismerő cím és szó, talán éppen ennek a jó csapatmunkának köszönhető.

Évek óta beszélgettünk arról, hogy egyszer több napra is elmehetnénk valahova együtt, akár külföldre is. Az álom sokáig csak álom maradt, míg májusban aztán arra gondoltunk, hogy az álmok arra valók, hogy valóra váltsák őket. Pont mi, akik mindennapjainkat a mesék világában éljük, mi ne tudnánk teljesíteni, ha nem is három, de legalább egy kívánságot?

Nekifogtunk hát, szervezkedtünk, intézkedtünk, rendezkedtünk, osztottunk, szoroztunk, és az őszi szünetben, október 25-én hajnalban, mi nyolcan óvó nénik, elindultunk Angliába. Nem ettünk, nem ittunk, csak szörnyen izgultunk… Azért mégis csak egy hétig összezárva, egy idegen országban, családanyaként a családtól távol… Az első megpróbáltatás mindjárt az út elején várt minket. A repülés mindig izgalmas… hát még annak, aki először ül repülőn… Végül minden rendben ment, ott, akkor, és úgy szállt le a gép, ahogy azt előre elterveztük. Leszállás után buszra ültünk és Londonon keresztül leutaztunk a dél-angliai Bournemouthba, ahol nagy nagy izgalommal és szeretettel, valamint egy kis ajándékkal várt bennünket ott élő kislányom, Kamilla, aki végig útikalauzunk, segítségünk és egyben tolmácsunk volt. Első esténket természetesen a szállásunktól 3 percre lévő tengerparton töltöttük. Végre mindenki megnyugodott, ide- értünk épségben, beszéltünk az otthoniakkal, jó a szállás, finom volt a vacsora… egyszóval végre nyaralunk.

 A következő 3 nap reggeltől estig előre megtervezett, leszervezett kirándulásokkal telt. Ellátogattunk a Stonehenge-hez, bebarangoltunk egy tipikus angol kisvárost, Salisburyt, kirándultunk a lovairól híres nemzeti parkban a New Forestben. Egy egész napra londoni turisták lehettünk, metróztunk, ültünk a híres piros emeletes buszon, a double deckeren, és részt vettünk egy szervezett városnéző túrán. Egy napot a természeti világörökség részeként jegyzett Jurassic parton töltöttünk, ahol szavakat elállítóan meseszép a tengerpart, és lenyűgöző kilátás van, ameddig csak a szem ellát. A fotók a videók nem adják vissza azt a látványt, ami itt elénk tárult. Az utolsó előtti nap aztán vásároltunk, nézelődtünk, ismerkedtünk az angolok hétköznapi szokásaival, életével. Végül pedig megpróbáltuk a lehetetlent, bepakolni a bőröndbe… Egy hét hosszú időnek tűnik, de egy idegen országot megismerni vajmi kevés… Megpróbáltuk úgy összeállítani a programokat, hogy mindenből lássunk és kóstoljunk egy kicsit. A szépségekből, a hétköznapokból, az angol szokásokból, ételekből. Az időjárás kegyes volt hozzánk, 16-20 fok volt egész idő alatt. Csupán az utolsó előtti napon kapott el bennünket a hírhedt angol eső, de ez is csak „jött, ment, jót esett, fűnek fának jólesett”, és végre mi is elővehettük az esernyőt, amit talán elsőnek pakolt be mindenki még odahaza. Megfogott bennünket az angol emberek kedvessége, barátságos mosolya, nem felejtjük a mesés helyeket, amiket láttunk, a vidám oldott hangulatot, a vicces helyzeteket, az izgalmakat. A nyolcból heten már több mint húsz éve dolgozunk együtt, ez az együtt töltött kirándulás, a sok közös vidám, vicces, vagy felejthetetlen emlék talán még jobban összekovácsol bennünket. Köszönjük az intézmény vezetőjének Bogó Anikónak, az itthon ügyeletet tartó kolléganőknek, dajka néniknek, konyhás néniknek, hogy tartották a frontot. Köszönet családjainknak, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy együtt élhessük át ezt az élményt. Köszönjük Kamillának a sok segítséget. Fáradtan, de tele örömmel, emlékekkel érkeztünk haza. Közben kaptuk a hírt, hogy egy, még májusban megírt pályázatunk a nyertesek között van. Nem volt túl nagy pályázat ugyan, de minden forint számít. Százötvenezer forint értékben vásárolhatunk sporteszközöket a gyerekeknek. Meséljen még utunkról néhány fotó, mely visszaadni nem tudja, de talán egy picit megmutatja, milyen jó is volt ez a né- hány nap…