2015. december 8., kedd

Vendégek a Pillangó csoportban


Vendégségbe érkezett hozzánk csütörtökön délelőtt az 1.b osztály Siposné Nagy Krisztina és Gergelyné Gulyás  Ágnes tanító nénik kíséretében. Marika néni, Ági néni és én is nagy szeretettel vártuk őket. Annál is inkább, mert nagyon kíváncsiak voltunk mekkorára nőttek azóta, hogy kirepültek az oviból és iskolások lettek.  A csoportba lépve keresni kezdték a számukra kedves játékokat, tágra nyílt szemmel néztek körül, hogy mi változott meg azóta, amióta ők már iskolások: „Összementek az asztalok és a székek!” Közben beszélgettek a kicsikkel is, akik nagyon barátságosan fogadták őket.
Két asztalnál is munkához láttak, szorgos kezeikkel készítették nekünk kedves rajzaikat. 






Büszkén mesélni kezdték, hogy milyen az iskola, kinek van sok ötöse, piros pontja. Megtudtuk, hogy kinek megy jól a matematika, és ki tud szépen olvasni. Nagyon elcsodálkoztak a mostani kiscsoportos gyerekek láttán. Bizony ők is éppen ilyen picik voltak mikor oviba kerültek. Az ajándékok is gazdát cseréltek. Az elsősöktől hóembert kaptunk, mi pedig könyvjelzőt készítettünk.  Nagyon hamar elszaladt az együtt töltött idő. Búcsúzkodás közben nem maradt el az ölelés sem. 
Sok szeretettel várjuk vissza őket legközelebb is!






                        Rónás Ferencné és Győrikné Kargl Mária

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése