2016. augusztus 10., szerda

Erasmus+ 2016 ...már csak egy hét...




Lassan véget érnek a nyelviskolás napok, a végéhez közeledik a mobilitás.
A héten az új diákok mellett új tanárokat is kaptunk. Újabb tanítási stílus, ùjabb feladatok. Az osztályba jelenleg 13-an vagyunk, ebből 10 fiú három lány, heten Szaúd-Arábiából, ketten Spanyolországból, egy Koreából, ketten pedig Olaszországból érkeztek.
Heti feladatok között szerepelt egy történet megírása, abból "szövegkönyv" készítése, majd eljátszása, kiemelt téma volt természetesen az ókori és az újkori olimpia, a digitális technológia, a digitalizált világ... 
Nagyon vidám és érdekes óra volt, amikor az angol dialektusokról beszélgettünk. A Wikipédia szerint "Az angol nyelv a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Az anyanyelvi beszélők száma 309 - 380 millió között van. Számos országban hivatalos nyelvként használják a közigazgatás megkönnyítése céljából. Velük együtt számuk elérheti az 508 - 980 millió közötti értéket is. Pozitív becslések szerint majd egymilliárd ember tanul valamilyen szinten angolul. "
Ha valakit érdekel a téma, megnézheti ezeket a videókat, vagy hasonlóakat a YouTubon.
















Néhány új kép az iskoláról, büfé, pihenõk, könytár...










Pénteken elbúcsúztunk három osztálytársunktól, és a legjobb tanárunktól, Philtõl.
Tõle zárszóként azt a tanácsot kaptuk, hogy mindenki olvasson mindennap! Mindegy, hogy mit, könyvet, újsagot, internetes bejegyzést, természetesen csak korrekt szöveget. Nem baj ha nem is értjük, tessék rendületlenül, figyelmesen olvasni. Fontos az angol nyelv hallgatása is, naponta filmeket, riportokat nézni, zeneszövegeket hallgatni. Egyszóval folyamatosan, naponta mártózni az idegen nyelvben. 


Angliában nagyon népszerű a "bubble tea". A teát 1980-ban "találták" fel Tajvanban. Eredeti neve csen csu nai csa - buborékos tea. A teát a te instrukcióid alapján állítják össze. Kiválaszthatod a tea fajtáját, tejes, fagyis, vagy sima legyen, megmondhatod milyen teából legyen, például jázmin, gyümölcs vagy matcha, hidegen vagy melegen kéred, és a lényeg, milyen gyümölcsös tapiókagyöngyöt kérsz bele. 










A nyár folytatódik, az idõ gyönyörū, a város tele van túristákkal, nyelvtanuló diákokkal és kifogyhatatlan programokból...






Nagy Rita





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése