2016. május 24., kedd

Lovas kocsis kiránduláson járt a Pillangó csoport.

Május 19-én lovas kocsis kirándulásra indultunk a csoporttal.


 Úti célunk Bárányjárás volt. Miután megreggeliztünk, el is indultunk. Izgatottan vártak erre a napra a gyerekek, kis csomagjaikat vigyázva, óvatosan szálltak fel a lovas kocsira.


Út közben megtekintettünk mindent, amit máskor gyakran észre sem veszünk, a szép bokrokat, virágokat, a gólyafészket a falu szélén.

 Megcsodáltuk az úton közlekedő többi járművet is. Láttuk, hogy a kukás autó hogyan szállítja el a szemetet, és hogy milyen érdekes egy villogó autó elhaladása. Eszünkbe jutott sok-sok mondóka, ének melyet végig énekeltünk, mondogattuk az úton.  Miután elhagytuk Perkáta belterületét egy más világ, egy csendes nyugodt környezet várt minket. Hallgattuk a madarak csiripelését, éreztük a nyíló virágok az akác és a bodza illatát.  Megbeszéltük, hogy milyen egészséges ital készíthető belőle. Hamarosan megérkeztünk úti célunkhoz Bárányjárásra.


 Miután lepakoltunk és elfogyasztották a gyerekek a szüleik által csomagolt tízórait, sétálni indultunk az erdő szélén. Megnéztük az itt tárolt szalmabálákat, traktorokat, munkagépeket és még egy hatalmas kamiont is megcsodálhattunk. 


Természetesen nem maradhatott el a játék sem. Futóversenyre mindenki benevezett. 


Azután visszasétáltunk az épület udvarára ahol meglepetéssel vártak minket, az egyik csoportunkba járó kislány Vivien szülei: kemencébe sült pogácsával, szörpivel fogadtak minket. 


Hamar elszaladt a délelőtt és indulhattunk is vissza az óvodába. A lovas kocsival utazni nagyon érdekes volt mindenkinek, mert a gyerekek közül senki nem ült ilyenen. Annyira tetszett a gyerekeknek ez a kirándulás, hogy megbeszéltük, jövőre újra eljövünk!  
Szeretnénk megköszönni a lovas kocsi biztosítását és a fogat hajtását Vaskó Csabának, a pogácsa sütését Vivien szüleinek Gyetvan Zsolt és feleségének Mártikának, a sok-sok segítséget Farkas-Tóth Áginak!

                         Pillangó csoport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése