2016. július 4., hétfő

Erasmus+ 2016 - Egyiket zárjuk- a másikat nyitjuk……



Lázas munkába volt óvodánk 6 óvodapedagógusa május utolsó hetében. Az elmúlt egy év Erasmus+ pályázat beszámolóit készítettük, felidéződtek a látogatások, élmények, tapasztalatok, kedves emlékek…
Közben megkaptuk az értesítést hogy a 2016-os évben ismét elnyertük az Erasmus + pályázatot. Hatalmas volt az öröm. A munka még nagyobb hévvel folytatódott. A pályázat megvalósítása során megfogalmazódott a gondolat hogy ezt tovább kell folytatni…Ezért döntöttünk úgy hogy még az első pályázatot meg sem valósítottuk már írtuk a másodikat. Sok energiát fektettünk ebbe a projektbe, de megérte….A projektet egy év alatt 6 óvodapedagógus valósítja meg, úgy hogy  az intézmény működését ne zavarja. 
A megkezdett út folytatódik, amit célul tűztünk magunk elé. Nyitunk a világ felé, új oktatási módszereket ismerünk meg, ill a jól beváltak megerősítést kapjanak, hogy a ránk bízott óvodásokat még hatékonyabban eredményesebben tudjuk oktatni-nevelni. Vigyük jó  hírét Perkátának a világba!  Nevelő testületünkben  igény merült fel a megújulásra, az európaiasodásra, a szakmai tapasztalatok, módszertani kultúra területén. Ennek megvalósítása érdekében szükségesnek látjuk a pedagógusok kulcskompetenciáinak fejlesztését a minél szélesebb körű nemzetközi tapasztalatszerzés megteremtésével. A 2015-ben megnyert Erasmus+ pályázat biztosítja azt a lehetőséget, hogy ezen az úton haladjuk, nyithassunk Európa fele. Megfogalmaztuk az óvoda szükségleteit, igényeit, pedagógiai programunk rövid és hosszú távú céljait az európaiasodás területén.  Óvodánk vezetősége, és minden dolgozója elkötelezett a minőségi munka, a folyamatos intézményi fejlesztés, a partnerközpontú működés mellett. Nyitottak vagyunk a társadalmi változások követésére, a partnerekkel való folyamatos kapcsolattartásra, információcserére. Küldetésnyilatkozatunkban feladatként fogalmaztuk meg olyan értékek közvetítését és megerősítését, amelyek pozitív hatást gyakorolnak a gyerekek személyiségére, a testi fejlődésükre, a családra, a szűkebb és tágabb társadalmi környezetünkre. Pedagógiai programunk figyelemmel van az európai uniós tagállamok XXI. századi célkitűzésére, a tudás alapú társadalom megteremtésére, melynek biztosítéka az egész életen át tartó tanulás képességeinek elsajátítása. Ahhoz, hogy Európába léphessünk, és más országokat, pedagógusokat, módszereket megismerjünk, szakmai kurzusokon részt vegyünk, idegen nyelvet kell beszélnünk. Pedagógusaink aktívan elindultak az idegen nyelvtanulás területén. A tavalyi Erasmus+ pályázat keretében 1 pedagógus magasabb nyelvi kompetenciát szerzett, ezért angol nyelvből nyelvvizsgát tett. 2 fő belső indíttatásból, önerőből finanszírozva tanulja az angol nyelvet. A többi résztvevő a külföldi nyelvhasználat során tervezi fejleszteni meglévő nyelvi tudását. 1 fő
felelevenítette német nyelvi kompetetnciáit.
Most a nyári szünet a szabadság a pihenés ideje van. Mi  szervezkedünk, készülődünk, mert egyik kolléganőnk már Angliába utazik, hogy anyanyelvi környezetbe tanulja sajátítsa el a nyelvet. Majd Erdélybe Kézdivásárhelyre utazunk szakmai tapasztalatszerzésre.
Valamennyien örülünk a lehetőségnek hogy céljaink megvalósulhatnak.

Kovács Tiborné
projekt vezető

1 megjegyzés:

  1. Tisztelt,kedves NEVELŐTESTÜLET! Szívből gratulálok az elért sikerekhez!Kívánom,hogy sok sok tapasztalatot gyűjtögessetek amit aztán a gyermekek javára hasznosítani tudtok! Legyen a munkátokban sok öröm és kitartás,ami mint mindig most is meghozza a sikereket! Tisztelettel és szeretettel kívánok utólag is Szép Pedagógusnapokat: Bosnyák Terka nyugdíjas óvodavezető Tököl 2016.júl.07

    VálaszTörlés