Mindig nagy ováció követi a bejelentést, hogy lovaskocsizni
megyünk. Hogy mi kellett hozzá? Természetesen egy szervezést felvállaló
apuka, egy ló, egy kocsi, és egy aranyos kocsis. Nekünk a szervezésben
Cséza László apuka segített, a kocsis a kedves Vaskó Csaba volt, a lovat
Lenkének hívták, a "rakomány" persze a Süni csoportból állt.
Útközben megfigyeltük a kertekben zöldellő veteményt, megcsodáltuk a nyíló virágokat, integettünk, kiabáltunk az ismerősöknek. Mindenhonnan mosolygó arcok néztek ránk.Végül úti célunkhoz értünk, a Gecseg-tanyához. Ifj. Horváth Árpád várt bennünket, akinek nagyon köszönjük, hogy beengedett bennünket kis birodalmába.
Pont lópatkolás közben érkeztünk, így megnézhettük Szabó Laci bácsi patkolókovácsot munka közben. Megnéztük az üllőt, ahol a patkót alakítják, megfigyeltük, hogyan illesztik a ló patájára, majd hogyan rögzítik szegekkel.
Megnéztük a legszebb hintót, a versenyhintót, a lószerszámok között Cséza Dodó segített eligazodni, mint gyakorló lovas.
Igen, ilyen helyen vigyázni kell, hogy hova lépünk. Árpi szerint meg biztos, hogy szerencsét hoz. Rajtuk nem múlott!
Az istállóban megismertük a szelíd Bessyt, aki fejét lehajtva hagyta, hogy megsimogassuk. Megtanultuk, hogy a puha szalmán pihennek a lovak, az illatos szénát, pedig megeszik. Kipróbálták a lóitató szerkezetet, amivel mindig friss vizet kapnak a lovak. A lójártató karámról is sok érdekes történetet mesélt nekünk Árpi. Az "öreg szekeret", melyen egy zsíros, vén kalap pihent,összehasonlítottuk a mi lovaskocsinkkal. Végül a nyári álmát alvó szánkót is kipróbáltuk az öreg magtárban.
Még egyszer szeretnénk megköszönni ezt a szép napot Cséza Lászlónak, Vaskó Csabának, és ifj. Horváth Árpádnak.
Szarka Istvánné
