2015. május 27., szerda

ÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉG A NYUSZIS CSOPORTBAN

2015. május 21-én nagy esemény volt a Nyuszis csoport életében, hiszen ezen a napon tartottuk Anyák napi – Évzáró ünnepségünket.
A gyerekek izgatottan készülődtek az ünnepre.
Végre elérkezett a várva- várt nap. A délelőtt folyamán a szülők gyönyörű tortával leptek meg bennünket.




Délután pedig az ünneplőbe öltözött gyereksereg megérkezett a Faluházba, ahol színpadra léptek a búcsúzó nagycsoportosok, a középsősök és  azok a kiscsoportos gyerekek, akik nem is olyan régen még kicsit megszeppenve, némelyikük sírva lépte át az óvoda kapuját.
Az elmúlt egy év alatt a kicsik sikeresen beilleszkedtek az óvodai életbe. Megtanulták mindazt, amit egy 3- 4 éves óvodásnak tudnia kell. Sokat tanultak nagyobb társaiktól is. A nagyobbak is sokat fejlődtek, okosodtak, türelmesebbek, gondoskodóbbak lettek. Igyekeztek segítséget nyújtani, példát mutatni kisebb társaiknak. 
A gyerekek az ünnepség alkalmából egy kis ízelítőt adhattak a vendégeknek abból a sok tudásból, amit az év folyamán elsajátítottak. 
Műsorunkat egy kis verses, dalos összeállítással kezdtük, majd nagy-nagy szeretettel köszöntöttük az anyukákat, nagymamákat Anyák napja alkalmából. Végül pedig elbúcsúztattuk tíz nagycsoportosunkat, akiknek kívánjuk, hogy az iskolában is olyan ügyesen helyt álljanak majd, mint Nyuszi csoportos óvodásként.









         Cseréné Marczal Zsuzsanna




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése