2015. május 1., péntek

Fővárosi Nagycirkusz - kirándulás Budapesten

Kirándulás a Fővárosi Nagycirkuszba


Minden óvodás kisgyermek számára nagy esemény mikor csoporttársaival kirándulhat együtt.
Ebben a tanévben a Nyuszis csoport apraja és nagyja a Fővárosi Nagycirkuszba kirándult.
Izgatottan vártuk a nagy eseményt, hiszen voltak közöttünk olyan kisgyerekek is, akik ebben az évben először- kiscsoportosként- vettek részt csoportkiránduláson.





Végre április 17-én elérkezett a várva-várt alkalom. A hátizsákos gyereksereg ebéd után indult a hosszú útra. Nagy volt az izgalom, hiszen ezen a napon még a déli alvás is elmaradt.
Útközben lenyűgözte őket a sok látnivaló, a fővárosi forgatag. 
A cirkuszba érve izgatottan vártuk, hogy elkezdődjön a „CIRCUSSIMO!”című előadás, amely során négy földrész sztárjai szórakoztatták a közönséget.








A gyerekek csodálkozva, élvezettel figyelték a mutatványokat. A cirkuszban töltött két óra gyorsan elrepült.
Sok élménnyel gazdagodva tértünk haza.  

                                       Cseréné Marczal Zsuzsanna



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése