2015. május 18., hétfő

Az Internet világnapja a Perkátai ÁMK Szivárvány Óvodájában


2002 óta ünnepeljük az Internet világnapját. Óvodánkban 2011 óta működik a Kisegerek számítástechnikai tehetségműhely, 10 komplett számítógéppel, mely külön számítástechnikai szigetként helyezkedik el az óvodában. A nagycsoportos korú gyerekekkel és a „tehetséges” gyerekekkel, heti rendszerességgel foglalkozik az intézményünk két óvodapedagógusa. 
 Nagyon fontos dolognak tartjuk a 3-6 éves korú gyerekek megfelelő módon történő megismertetését a számítógéppel, a számítástechnika világával, hiszen mai világunk e nélkül nem működik, elképzelhetetlen. 
Több alkalommal felhívtuk a szülők figyelmét a számítógép előnyeire, veszélyeire, segítséget nyújtottunk a helyes számítógép használatához, a korosztályoknak megfelelő internetes tartalmak megismeréséhez. 


Ezt a jeles napot Kisegerek tehetségműhely munkájába is beépítettük. Szakmai kapcsolatunk van az erdélyi Marosvásárhelyi Stefánia Óvodával. Nagy Rita és Győrikné Kargl Mária óvodapedagógusok nyitottak a szakmai fejlődésre. Keresik, kutatják az érdekes lehetőségeket a gyerekek fejlődése érdekében. Ezért jött az az ötlet, hogy az Internet világnapjára az interneten keresztül egy Skype kapcsolat keretében hívjuk fel a gyerekek figyelmét. Felvettük a kapcsolatot Lazsádi Csilla, Kiss Erika és Kertész Katalin erdélyi, marosvásárhelyi óvodapedagógusokkal. Az egész intézményük nagyon nyitott, fogékony az új kihívásokra, örömmel vették kezdeményezésünket. Több egyeztetéssel készültünk a mai napra. A gyerekekkel fotókat készítettünk településünkről, intézményünkről, magunkról, melyeket átküldtünk az erdélyi óvodásoknak. Ők szintén küldtek magukról fotókat. Hétfőn 8 órakor nagy izgalommal készültek felnőttek, gyerekek egyaránt mindkét országban. Megkerestük a térképen a két települést és megnéztük a fotókat. A virtuális találkozóra a Skype segítségével ezután került sort. A felnőttek, gyerekek bemutatkoztak egymásnak, meséltek magukról és megmutatták szép rajzaikat, munkájukat. 


Felnőttek, gyerekek egyaránt boldogok voltak. Nagy dolognak tartom a technika fejlődését, a technika csodáját, hogy néhány másodperc alatt kapcsolatba tudunk lépni a világ másik felén élő emberekkel. Büszke vagyok arra, hogy az általam vezetett óvodában az Internet világnapján ezt meg tudtuk valósítani. Bízom a további eredményes munkában, hiszen ez mind a perkátai gyerekek érdekében történt és történik.  

                        
                           Kovács Tiborné 
                                                 Óvodavezető

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése