2015. április 24., péntek

Fejlesztő- és társasjátékok 5.



„Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt”
                                                                                  (Platón)

Az alábbi cikkem megjelent az Óvodai Nevelés szakmai-módszertani folyóirat 2014. évfolyam 10. számában. Rámutat arra, milyen tapasztalatokat szereztem a fejlesztő és stratégiai játékok intenzívebb alkalmazása során, valamint arra, hogy érdemes kísérletezni, a régi, hagyományos játékok mellett újakat is kipróbálni. Ne feledjük, ha együtt játszunk a gyerekekkel, az nem feladat, az legalább akkora öröm számunkra, mint számukra. Próbálják ki!


A cikkben szereplő fotókon a Cica csoport gyerekei játszanak.

                                                                                                                      
                                                                                       Mosonyi Györgyné

Tehetséggondozás a mindennapokban
Logikai és stratégiai játékok a nagycsoportban


           Több mint 30 éves óvodában eltöltött év után is érik meglepetések a pedagógust. Számomra az volt a legutóbbi csoportunk. 29 kisgyerekkel kezdtünk, akik 2,5-3 évesek voltak, mikor óvodába kertültek. Kolléganőmmel már az első hetekben észrevettük, hogy ezek a gyerekek érettebbek, mint előző csoportjainkban a hasonló korú gyerekek. Gyakran építettek sokáig, bonyolult építményeket, jellemzően 3-4 gyerek együtt. Választékosabban beszéltek, ügyesebben rajzoltak, mint kortársaik. Már az első év végén KI NEVET a VÉGÉN?-t játszottunk! Később nagy kedvelői lettek a társas-és logikai játékoknak: CAMELOT, CASTLE LOGIX, RUSH HOUR

                                      Rush Hour                                                    

           Az, hogy stratégiai játékot is játszhatunk az óvodában, a CARCASSONNE GYERMEKEI társasjáték megismerése hozta magával, mikor a gyerekek 5 évesek voltak. A játék először egyszerű lapkakirakósnak tűnt, néhány játék után jöttem rá, hogy nagyszerűen lehet taktikázni vele. A HVG érdeklődését is felkeltette, ajánló sorai szerint „a játék különleges gondolkodást igényel”. Ezt követte a CARCASSONE, a játék felnőtteknek szánt változata, ami fejleszti a térlátást, a logikus gondolkodást, lehet taktikázni, az ügyesebbek pontokat rabolhatnak az ellenféltől. Saját játékomat hoztam el otthonról, hogy kipróbáljam, érdekli-e őket, tudják-e játszani–hiszen ezt a játékot 8éves kortól ajánlják. A próba minden várakozásomat felülmúlta! Karácsonyra megkapta a csoport a játékot. Néhány gyerek „CARCASSONNE függő” lett, otthonra is megvetették a játékot (több kiegészítővel), állandóan ezzel játszottak hetekig! Hozzá kell tennem, hogy ezt a játékot a reggeli gyülekezés, és a délutáni hazabocsátáskor tudtuk legjobban játszani mikor kevesebben voltunk, de ekkor a sárkányos kiegészítőt is bevetettük, ami új színt, új bonyodalmakat hozott a játékba. Akinek nehéz volt a játék, az pontozó lett, vagy figyelte a játszókat.

 
Carcassonne gyermekei

Carcassonne       
                                         
       Hamar megszerették az UNO kártyajátékot is. A szülők reggelente sorra kérték, hogy mutassuk meg milyen is ez a játék, mert a gyerekek sokszor emlegetik. Nagyon sokan megvásárolták, a gyerekek megtanították a szülőket a játékra, ezt követően jó volt hallani, hogy együtt játszik az egész család. Gyakran MALMOZTUNK, néhányan SAKKOZTAK a fiúk közül. Ők otthonról hozták a játék ismeretét.

UNO

SAKK
          
A KAMISADO játékot egy felnőtt társasjáték oldalon találtam, saját használatra elkészítettem, majd a játékot megismerve jött az ötlet, hogy kipróbáljam a gyerekekkel. Pörgős, gondolkodtató, nagymértékben fejleszti a figyelmet, a logikus gondolkodást, hamarosan ezt is a kedvencek mellé került. Az ügyesebbek, a többfordulós, szumó tornyos változatát is játszották! (A játék házilag is elkészíthető. Kartonpapírra ragasztottam a színes négyzeteket, sakkfigurák parasztjai lettek a sárkánytornyok, melyeket színes gyűrűk különböztetnek meg egymástól. Az interneten videós ismertető található, a játékszabály letölthetők a „keta klub” oldalról)

KAMISADO (saját kivitelezés)



Logikai és stratégiai játékok (kiállítás az óvoda aulájában)

A tehetséggondozó szakemberek is felismerték, hogy milyen lehetőségek rejlenek a táblás játékokban, eredményesen alkalmazzák a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában is. Személyes tapasztalatom is az, hogy a gyerekek önkéntelen figyelmére építve, szinte észrevétlenül fejleszthetünk. A játék oldott, vidám légkörben folyik, így a zárkózottabb, nehezebben megnyíló gyerekek is könnyebben találnak társat. Rengeteg önfeledt, vidám percet töltöttünk el együtt, ezek a játékok megszínesítették a mindennapjainkat. Nem állítom, hogy mind a harminc óvodásunkra egyformán hatottak ezek a játékok, de a csoportnak több mint a fele ügyesen, nagy kedvvel társasozott, 6-7 gyerek a korát messze meghaladó szinten. Ezek a gyerekek most első osztályosok, nagyon jó visszajelzéseket kapunk a tanító néniktől. 
Készítettem egy kérdőívet, mert szerettem volna tájékozódni, otthon milyen játékaik vannak a gyerekeknek, milyen helyet foglalnak el a családokban a társasjátékok, mennyire ismerik a családok a csoportban játszott stratégiai és logikai játékokat. Jellemzi a csoportunkat, hogy pár nap múlva mind a 30 kérdőívet visszakaptam, kitöltve.


   1.Gyerekek száma a családban:…..
   2.Van társasjáték, logikai játék a családban?
                                                    Igen –– nem
   3.Milyen társasjáték, logikai játék van a családban? Kérem, sorolja fel!
……………………………………………………………………………………………………

   4.Ha szoktak játszani, kik játszanak együtt? Kérem, húzza alá a választ/ válaszokat!
 Szülő-gyerek
 Mindkét szülő-gyerek (gyerekek)
 Nagyszülő-gyerek (gyerekek)
 Testvérek
5.Milyen rendszerességgel játszanak társasjátékkal, logikai játékkal?
Naponta
Hetente néhányszor
Hetente egyszer
Havonta
Néha
Soha
6.Ha társasjátékot vásárol, milyen szempont alapján választ?
Látta valahol (óvoda, ismerős) 
TV-ben reklámozták
Az interneten akadt rá
A boltban megtetszett
7.Mikor kap a gyerek társasjátékot?
                                                      Születésnap, névnap, karácsony                                                
Nem vár külön alkalomra
   8. Ön szerint miért jó, ha társasjátékot játszunk a gyerekkel? Kérem, húzza alá az ön véleménye szerint helyes választ /válaszokat!
                                                      Fejlődik gondolkodása figyelme, akarata, türelme
                                                      Érzelmileg feltölt, erősíti az összetartozás érzését
                                         Segíti a kudarc feldolgozását, tanítja a gyerekeket a világban való boldogulásra 
   9. Melyik játékokat ismeri az alábbiak közül? Kérem, húzza alá!
               UNO, SOLO, MALOM, CSÚCSFORGALOM, KAMISADO, CARCASSONNE GYERMEKEI, CARCASSONNE, SAKK
  10. Fontosnak tartja, hogy az óvodában és a családban játszanak a gyerekek logikai és stratégiai játékokat?  
                                       igen–––nem                                              

   Észrevétele a témával kapcsolatban
  …………………………………………………………………………………………………………………………………………………

A kérdőíveket kiértékelve örömmel láttam, hogy minden családban van társasjáték, nem is kevés (van ahol harmincnál is több), sok családban hetente többször játszanak a gyerekekkel. Fontosnak tartják a szülők, hogy legyenek otthon olyan játékok, amelyekkel együtt játszhatnak, és az örömteli percekkel eltöltött idő mellett a gyerekek különböző képességei is fejlődjenek. Nagyon jó, hogy nem csak a szülők, nagyobb testvérek, de a nagyszülők is rendszeresen játszanak a gyerekekkel. Az, hogy hány játékot ismert a felsoroltakból a szülő (az óvodában leggyakrabban játszottakat soroltam fel), tükrözte a gyerek érdeklődésér is az ilyen irányú játékok iránt. A továbbiakban még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szülők tájékoztatására, hiszen leggyakrabban olyan játékokat vásárolnak, amelyekről már hallottak. A közeljövőben tervezzük, hogy játékdélutánokat szervezünk, ahol a szülők megismerhetik, kipróbálhatják az óvodában játszott logikai és stratégiai játékokat. 


Perkáta 2014. október 7.
                 Mosonyi Györgyné Bitó Ágnes 
                                           Óvodapedagógus






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése