2015. július 13., hétfő

Ped@Go mindent elDöntő


Nagyon nagy várakozással és izgalommal készültünk a Zalakarosban július 6-8-án megrendezett Ped@aGo verseny döntőjére. Csapatunk – a Kisegerek – harmadik helyezettként végzett a döntőt megelőző három online internetbiztonsági témában megrendezett elődöntőn. A mezőnyben egyedül szerepeltünk óvodapedagógusként – a 20 csapatból - a többi csapat tagjai általában általános- és középiskolában informatikát, fizikát, matematikát tanító tanárok voltak. 
Nagy Rita /aki egy Erasmus+ pályázat keretében Angliában egy kéthetes angol nyelvi kurzuson vesz éppen részt/ helyett óvodavezetőnk Kovács Tiborné erősítette csapatunkat. 
Már a megérkezésünk napján – a vacsorát követően – megtörtént az első megmérettetés. Ez a feladat a programozással volt szoros kapcsolatban, lényege a kódfejtés volt, amit papíron, írásban kellett megoldani. A feladat második részében a telefonunkra telepített Socrative Student alkalmazás segítségével egy tesztet kellett kitölteni, a kérdések az internetbiztonság témát járták körül. 
De ezek csak bemelegítő feladatok voltak! A második nap kezdődött a „kiképzés”! 
Két transzferbusz vitt minket a reggeli órákban a Zalakaroshoz közeli Zalaszabar községbe, ahol a kalandpark melletti szőlőhegy adott helyszínt a délelőtti akadályversenynek. A helyszín egyszerűen lenyűgöző volt! Csodás kilátás nyílt a Kis-Balatonra. Napsütésben nem volt hiány, ezen a napon tetőzött a kánikula. De a szervezők mindenre gondoltak, árnyékba helyezték el az állomásokat – 5 állomás volt – valamint folyamatosan gondoskodtak a hideg víz utánpótlásáról is.
A versenynap első feladata magának az első állomásnak a megtalálása volt. Ezt szerencsére idő előtt teljesítettük. Majd a következő állomásokon kódoltunk, becsültünk, a telefon Sighter alkalmazásával képeket kerestünk, majd GPS-sel geoládákat kellett megtalálnunk. A Munzee alkalmazással 5 munzee kódot kellett a verseny alatt észrevennünk és levadásznunk.
A versenytáv teljesítése után a kalandparkban fogyaszthattuk el az ebédünket. Mi természetesen nem hagyhattuk ki ennek a vidéknek a helyi specialitását, a dödöllét.


 A meleg ellenére nagyon nagy élmény volt számunkra ez a délelőtt. De itt még nem ért véget a nap! Visszaérve a szállodába újabb kihívások vártak ránk! A szálloda körül felállított állomásokon különböző ügyességi feladatokat kellett megoldanunk. Itt már nem volt szükségünk semmilyen technikai eszközre. A csapat összehangolt munkájára, ügyességére viszont annál inkább! A feladatok között volt síelés – hárman egyszerre a sílécen -, kötélen való lengés, memóriajátékkal egybekötött labirintus is.


A vacsora után újabb feladat várt ránk, de ez már nem számított bele a pontozásba, csupán csapatépítő jellege volt. A 20 csapatnak kartonpapírból kellett egy életnagyságú autót (Aston Martin) elkészítenie. Este 10 órára el is készültünk vele. A nap végeztével valamennyien kimerülten estünk ágyba.
Másnap az eredményhirdetés előtt, amely 12 órakor volt, még kihasználtuk a lehetőséget egy utolsó fürdőzésre.
Végül a versenyt a 17. helyen fejeztük be. De úgy gondolom, semmi okunk az elkeseredésre! Ugyan minden csapat kapott ajándékot, de számunkra a legnagyobb ajándékot az jelentette, hogy egy ilyen gyönyörű helyen és környezetben tölthettünk el három napot, minden igényt kielégítő ellátás mellett, amely során sok felejthetetlen élménnyel, ismeretséggel lettünk gazdagabbak, valamint csapatunk hármasa még jobban összekovácsolódott.

Győrikné Kargl Mária
Kovács Tiborné
Mosonyi Györgyné



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése