Erasmus+ pályázattal 2 job-shadowing út Erdélyben

Az Európai

Unió Erasmus+ programjának társfinanszírozásával 

Nagyon boldogok voltunk, mikor megtudtuk, hogy pályázatunk sikeres elbírálásban részesült. Az első romániai útra 2015. augusztus elején került sor. Kolleganőimmel, Cseréné Marczal Zsuzsával és Mosonyi Györgyné Ágival több évtizede együtt dolgozunk. Izgalommal és szorongással készültünk az útra. Azért is, mert őszintén be kell vallani, nem utaztunk vonaton hálókocsiban és fekvőkocsiban soha. A Keleti pályaudvarra is vonattal érkeztünk. Pillanatok alatt elfoglaltuk helyünket és az utazás heve ragadott el bennünket. A vonat 16.30 órakor indult és Csíkszeredára reggel 7.30 órára érkeztünk. Várakozással érkeztünk meg, majd autót béreltünk Marosvásárhely határában Győrfy Éva óvodaigazgató asszony várt bennünket. Az első pillant után tudtuk, hogy gazdag hetünk lesz. Éva egy nagyon kedves, barátságos, nagy tudású, segítőkész és tenni akaró személyiség, hatalmas szívvel. Elkísért bennünket a szállodáig és ettől a perctől egy pillanatig sem hagyott magunkra. Általa olyan helyekre juthattunk el, ahova egy turista nem, mivel ő aktív túrázó is. 

Bemutatta az általa vezetett intézményt, Marosvásárhely egyetlen magyar óvodáját, a Stefánia Napköziotthonos Óvodát, mely a város központjában található. Az intézmény hasonlóan felszerelt, mint a magyarországi óvodák. Udvara kicsi, de modern, sok fejlesztőjátékkal rendelkezik. Nevelésfilozófiájuk azonos a miénkkel. 

Az óvodapedagógusok nagyon kedvesek, barátságosak voltak, szakmai konzultációra, prezentációk megosztására került sor, majd megfogalmazódott a két intézmény együttműködési terve. 

A látogatásunk során természetesen folyamatosan hasonlítottuk össze a két ország oktatási rendszerét, a látogatott óvodát a hazai intézményeinkkel. Megállapítottuk a sok-sok hasonlóságot és a különbözőséget is. 

Életem során több külföldi országban jártam már, az itt tartózkodásunk során megtapasztaltuk a magyarság erős összetartozását. 

A második job-shadowingra 2015. október 24-31. közötti időszakban került sor. A projektben résztvevő kolleganőimmel, Cseréné Marczal Zsuzsannával és Nagy Ritával autót béreltünk Magyarországon és indultunk a szakmai tapasztalatszerzésre. Nagy szerencsénk, hogy Rita bevállalta a sofőr szerepét is. Úti célunk Erdély, Csíkszentdomokos Márton Áron Általános Iskola volt, amely 747 diákkal, ebből 183 óvodással működik. A településen 120 állami gondozott gyermek él, akik családoknál vannak elhelyezve. A Csíkszentdomokoson élő emberek magyar anyanyelven beszélnek, katolikus vallásúak. A családok többsége önellátó, kevesen dolgoznak munkahelyen. 

Veress Anna Aranka, igazgatóasszony és Kalamár Mária, aligazgató fogadott bennünket az intézményben. Határozott, magabiztos nagy tudású, kedves embereket ismerhettünk meg személyükben. Szabó (Görbe) Ágnessel az óvodájában találkoztunk. Az első perctől kezdve közvetlen, baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, összhangban voltunk. Ő volt az a személy, akivel a pályázatírás során felvettük a kapcsolatot, egész hetünk alatt szervezte a programjainkat és kísért bennünket. 

Az igazgató asszonnyal történt konzultációból megtudtuk, hogy 1 év alatt szinte megszámlálhatatlan, központi ellenőrzés volt az intézményben. Ott jártunkkor is éppen zajlott egy, ami a működés minden területére kiterjedt. 

A legszembetűnőbb különbség az volt, hogy az óvodai csoportok és az iskolai osztályok a település több pontján működtek. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy volt olyan óvodai csoport, ami egy családi házban működött 1 óvodapedagógussal! Váltótárs, kisegítő személy nélkül. Gyermeklétszám 28 fő. A „csoport” szoba olyan kicsi volt, hogy csak 2 asztal fért el a másik szobában is játszottak a gyerekek, az óvó néninek a folyosón volt egy asztal elhelyezve. Megtapasztalhattuk azt is, hogy egy óvodai csoport az iskola alsó osztályával együtt hogyan működik eredményesen, hatékonyan. 

 A gyerekek reggel 8 és 8.30 óra között érkeznek az óvodába, a tízórait otthonról hozzák, nem ebédelnek az óvodában, 13 órakor mindenki hazamegy. Csíkszentdomokoson egy csoport van, ahol ott alszanak a gyerekek, azok, akiknek mindkét szülője dolgozik. Az óvoda 16 órakor bezár. Az óvoda ajtaja, kapuja nincs zárva, a gyerekek nem mennek ki, el…”Miért menne, hiszen a szülők ide hozták, azért, hogy tanuljon… Eszébe sem jut… Az a dolga, hogy itt legyen…” – Mondta az óvó néni. 

Nagy élmény volt számunkra egy délelőttöt Ágnessel és a gyerekekkel eltölteni. A dió témát dolgozták fel projektmódszerrel, éppen süteményt sütöttek. A szorgos kis kezek darálták a diót, mérték a lisztet, cukrot, számolták a tojásokat. Közös hitvallásunk, hogy a gyereknek, felnőttnek legmaradandóbb élmény, tudás, a tapasztalat útján szerzett ismeretszerzés. 

Az iskolában délután nem tartózkodnak a gyerekek. 13-13.30 órakor mindenki hazamegy, otthon ebédel. Az iskolai termek jól felszereltek. A gyerekek rendelkezésére állnak az IKT eszközök. A tornatermek tágasak, felszereltek, „lelátóval” is rendelkeznek. A több ezer kötetes iskolai könyvtárban lehetőségük van a gyerekeknek búvárkodni. 

Mindhárman megállapítottuk, hogy az Erdélyben meglátogatott mindkét településen a gyerekek sokkal önállóbbak, az élethez jobban tudnak alkalmazkodni, nagyobb a problémamegoldó képességük, mint nálunk. A szülők tisztelik a pedagógust, döntéseiket nem vonják kétségbe, mindenben támogatják, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyermekük fejlődjön. 

Oktatási módszereik, nevelésfilozófiájuk megegyezik a hazai oktatási rendszerrel. Ami eltérést tapasztaltunk az a helyi adottságokból adódott. Az erdélyi intézmények kihasználják a számukra legkedvezőbb lehetőségeket, mi pedig a mi lehetőségeinkkel élünk. 

A Stefánia óvodában fokozottan érezhető volt óvoda szinten a szülők összetartó ereje. 2,5 éves gyerekekkel több km-es kerékpártúrákon vesznek részt. Nem beszélve a földrajzi fekvésből adódó lehetőségek kihasználásáról a síelésről. Rendszeresen szerveznek sí táborokat, néhány szülő segítségével.   

Szakmai megbeszélések alkalmával rögzítettük az intézmények igényeit, szükségleteit, a kapcsolattartás további formáinak lehetőségeit. Cseréné Marczal Zsuzsanna és Szabó Ágnes csoportjai között testvérkapcsolatot terveznek az elkövetkező időre.

Nagy Rita és Győrikné Kargl Mária már be is indította közös projektjüket a Marosvásárhelyi Stefánia Óvoda egyik csoportjával, melynek címe: „Barátság projekt”. 

Az Erdélyben töltött idő alatt a szakmai programokon túl felfedeztük a természet kincseit, szépségeit. Megkóstoltuk a helyi specialitásokat, a csorba levest, puliszkát, zakuszkát, padlizsánkrémet és természetesen a pisztrángot, és különböző édességeket. 

A csíkszentdomokosi látogatásunk alkalmával nagy örömünkre ismét találkoztunk Győrfy Éva óvodaigazgató asszonnyal, aki elkísért bennünket Bálványosra és a Szent Annta-tóhoz.  Megilletődve néztük meg az emlékművet Mádéfalván és a kopjafákat a Nyerges tetőn. 

Utolsó este egy sütemény elfogyasztása mellett köszöntük meg vendéglátóinknak kedvességüket, törődésüket és a sok szakmai tapasztalatcserét. Munkájukhoz ezúton is jó erőt, egészséget kívánunk! 

A pályázatunk egyik fő célkitűzése nyitni a világ felé. Most értettem csak meg, hogy ez mit is jelent. Úgy érzem, nagy lépéseket tettünk ennek a célnak az elérése érdekében. Hazaérkezve tapasztalatainkat átadtuk családunknak, kolléganőinknek, ismerőseinknek.  

Nagy izgalommal készülünk a projekt utolsó mobilitására, mely a tavasszal fog megvalósulni. Úti cél Szlovákia, Érsekújvár.  

   

Kovács Tiborné