2015. november 4., szerda

Zöldségek a Süni csoportban


Az őszi betakarítási munkákhoz a zöldségek felszedése, téli tárolása is hozzátartozik. Csoportunk is sokféle zöldséget gyűjtött be, amikről aztán megtanulták, hogy hol terem, hogyan fogyasztható, mit készíthetünk belőle, miért fontos a fogyasztásuk. 





Felfedezhették, hogy a zöldségek, esetünkben a krumpli és a répa, nyomdázásra is alkalmas. 





 Pontos receptet kaphattunk a gyerekektől a pörkölt főzéséről, a hagyma „elemzése” közben. Nem maradhatott így el a főzés sem. Egy kedvelt, több névvel is létező krumlis ételt készítettünk. 



Hívhatják tócsninak, cicegének, berének, a teljesség igénye nélkül persze, tájegységenként másképpen. Álljon itt az alaprecept, hátha valaki kedvet kap hozzá:
3-4 db nyers burgonyát meghámozunk, majd lereszeljük ( mi a nokedliszaggató hátulján reszeltük). Teszünk  bele 1-2 egész tojást, és annyi lisztet, hogy lágy maradjon a massza. Sózzuk, borsozzuk, bátrabbak fokhagymát, szalonnadarabokat is tehetnek bele, ezt ízlés szerint.  Azonnal sütjük. Kevés olajba evőkanálnyit teszünk, és ellapítva, mindkét oldalát ropogósra sütjük. Lehet úgy is, hogy nem bele, hanem csak ekkor teszünk rá fokhagymát, és más finomságokat.
Az biztos, hogy a Sünisekénél finomabb nem igen lehet. Hogy miért? Nézzék, mennyi kis kéz segített! 








Szarka Istvánné 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése