2015. szeptember 28., hétfő

Fundamenta Gondoskodás Alapítvány 3. - Felújítási projekt zárása

Számomra és sok ismerősöm számára hihetetlen és csodálatos dolog, amit a Fundamenta Gondoskodás Alapítvány lelkes csapata véghezvitt intézményünkben, ebben a 2 napban. Ahhoz, hogy a projekt megvalósuljon szükség volt hatalmas szervező munkára. 
Az időjárás csak egy nap volt kegyes hozzánk. Pénteken szinte megállás nélkül szakadt az eső, de a tenni akaró, elszánt önkénteseket nem tántorította el a kitűzött céltól. Pavilonok alatt, esőkabátban is folyt a lázas, kinti munka. 



Az épületben sem tétlenkedtek a fiatalok. Jókedvűen, zeneszóra végezték a megbeszélt feladatokat



.A határidőnek megfelelően el is készültek a munkákkal, szívüket, lelküket beleadták, hogy szép, esztétikus környezet várja hétfő reggel a perkátai óvodásokat. A festést, a lakkozást profi szakemberek sem csinálhatták volna szebbre, jobbra. Reggel a gyerekek csak annyit tudtak mondani, vao, húha!!! Köszönjük!



Hétfőn hajnalban óvodánk kis csapata rakta vissza a bútorokat, berendezési tárgyakat a csoportba, hogy mire jöttek a gyerekek minden rendben legyen. 
Régi vágyunk teljesült a mosdó felújításával. A Szülői Szervezet már tett lépéseket a korszerűsítés terén, de anyagi forrás hiányában nem tudta befejezni. Az aljzatlappal összehangolva modern, pasztell, meleg színű burkolás került a falakra. Szép, új válaszfalak kerültek a wc csészék közé. A mosdó helységbe álmennyezetet szereltek, az előtere javítása és festése is megtörtént, mely szép, barátságos lett. 



A gyerekek nagy bánatára az időjárás nem engedte meg, hogy az udvaron levegőzzünk, de az ablakból megcsodálták a sok dolgos kéz által létrehozott változásokat. 



Köszönöm, a projekt résztvevőinek áldozatkész munkáját, azoknak, akik a gyerekek programját megszervezték, kísérték, foglalkoztak velük. Azoknak, akik lefestették a játékokat, elültették a tujákat, ütéscsillapítót raktak a játékokhoz, csempéztek, falat mázoltak, cserépkályhát bontottak, parkettát lakkoztak, villanyt szereltek, kijárót térköveztek, és a szakácsoknak, akik biztosították az energia utánpótlást a csapat tagjainak. 
Köszönöm a Faluüzemeltetés dolgozóinak a segítségüket és a munkájukat, akik hétvégén is dolgoztak, hogy a kitűzött cél megvalósulhasson! 
Köszönöm és köszönöm!
Köszönöm magam, intézményem dolgozói és az idejáró óvodások nevében a sok-sok munkát!


Kívánok nagyon jó erőt, egészséget, kitartást, munkájukban sikereket és ilyen lelkesedést, hogy egységes erővel még sok-sok embernek szerezzenek ilyen szép napokat, ahogy azt tették nekünk is! 

Szeretettel gondolunk rájuk!

Köszönettel és tisztelettel: Kovács Tiborné
                                              óvodavezető




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése