2015. szeptember 25., péntek

Nyuszis csoport délelőttje a felújítás első napján


Izgalommal vártuk a csütörtök reggelt, hogy vajon milyen időre ébredünk?  Ennél szebb őszi napot kívánni sem lehetett. 
Sajnos kevés kisgyerek élt a lehetőséggel, hogy részt vegyen a mai nap programján. Örültünk, hogy a Perkátai Szociális Központ kérésünket teljesítette, biztosította a lehetőséget, hogy a napnak egy részét itt töltsük. 
A gyerekek jóízűen fogyasztották el úti csomagjaikból a reggelit. Majd kézműves tevékenységek következtek, melyet a Fundamenta Gondoskodás Alapítvány önkéntesei Kriszti és Móni néni vezetett. A mai nap emlékére tenyérlenyomatot készítettek a gyerekek és felnőttek egyaránt, mellyel az intézményünket fogjuk díszíteni. Egyéb tevékenységre is módjuk volt az apróságoknak, boldogan színezték az önkéntesek által készített színezőket. 


Az idő még derűsebbre fordult, ezért bátran neki vágtunk a hosszú útnak, hogy egy kis őszi szőlőszüreten vegyünk részt.  A gyerekek lelkesen szedték a mézédes gyümölcsöt kis vödreikbe. A leszedett termést ledaráltuk, kipréseltük, fokoltuk, majd megkóstoltuk a finom, édes mustot és a legszebb szőlőfürtökről is szemezgettünk. Lementünk a borospincébe, megnéztük, hova kerül a must, és megbeszéltük, hogy mi lesz belőle, megszámoltuk a hordókat is. A sok munka után még volt erőnk egy kis pincetetőn való szaladgáláshoz. 


A szüret után jól esett elfogyasztani az ebédet. 
A nap folyamán a gyerekek sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodhattak. Örültem, hogy velük tölthettem ezt a napot!








Cseréné Marczal Zsuzsanna



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése