2015. október 12., hétfő

Állatok Világnapja


Az ÁLLATOK VILÁGNAPJA alkalmából a kis Pillangókkal a héten az állatokkal, leginkább a házi állatokkal foglalkoztunk projekt módszerrel. Nagyon jó szórakozás volt az állathangok utánzása, a különböző állatos mondókák, versek, énekek hallgatása, mondogatása, képek nézegetése. Természetesen minden csoportban folyamatosan készültek a szebbnél szebb alkotások, amelyekkel az aulát díszítettük ki.
Csütörtökön meglepetésként házi színházi előadást láthattunk Cili néni, Andi néni és Csilla néni közreműködésével. A hetet az új óvodában megrendezett kisállat kiállítás zárta, ahol többfajta házi kedvencet ismerhettünk meg: teknősök, hullámos papagáj, csincsilla, nagyon pici kutyuska, tengeri malac, halacskák, afrikai csiga és nyuszikák várták a látogatókat.  Közben a gyerekeknek lehetőségük volt projektoron és számítógépben néhány állatokról szóló rövid bemutató és videó megtekintésére is. 
Köszönjük a szülők együttműködését, hogy ezzel a kiállítással is örömet tudtunk szerezni óvodásainknak!
Levezetésképpen - rövid sétával egybekötve -  egy baromfiudvarba kukkantottunk be.
Akkor következzék egy kis képes beszámoló:











Győrikné Kargl Mária

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése