Diabkuty az óvodában

Diabkuty ma bent járt az oviban. Nem sok időt töltött nálunk, mert gazdájának vissza kellett mennie a suliba, de azért jó hogy bekukkantott hozzánk is. Gazdája, Kornél nagyon ügyesen bemutatta őt a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt. Elmesélte, hogy most egy hétig nála lesz a kutyus vendégségben, és mesélt a közös hétvégi tervekről is. Ezt azonban nem áruljuk el, legyen később meglepetés...Diabkuty Budapestről egy cukorbeteg kislánytól indult útjára, sok helyen járt már, például  Veszprémben, Székesfehérváron, külföldön még snowboardozni is megtanult:) 

Diabkuty ma iskolában volt, meglátogatta az óvodát, és még a fogorvosnénihez is bekukkantott.

Milyen jó ez a kezdeményezés, hiszen ha csak pár napig is , de most ráirányul a figyelem erre a betegségre, egy kicsit foglalkozunk vele, mi is, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy utána  elfelejthetjük, és visszasüllyedhetünk a hétköznapjainkba. Sajnos nem mindenki teheti ezt meg. Azok a szülők akik valamilyen területen más gyermeket nevelnek, bizony nem nagyon felejthetik el.  Szülőként nem kellett megtapasztalnom, de óvónéniként látom , hogy ezeknek az anyukáknak nincs munkaszüneti nap. Nem lehet kikapcsolni a telefont, nem lehet hétvégére lepasszolni a gyereket, a fejük maga az előjegyzési naptár, és úgy gondolkodnak, mintha legalábbis felsőfokú programszervező végzettséggel rendelkeznének, a "mi lesz ha..." esetre pedig száz megoldás van készenlétben. Persze én látom az örömöt is, a  büszkeséget, gyermek és szülő arcán egyaránt!

Azt a boldogságot, amikor megjegyezzük az anyukának, hogy ma ez vagy az mennyivel ügyesebben , jobban ment, vagy olyan csinált amit tegnap még nem tudott. vagy éppen ma egyszer kellett hívni, mert a vércukorszint egész nap rendben volt. Olyan apróságok ezek, amiken más szülők már rég átestek, vagy soha nem is kell átesniük... 

De sokszor látom a fáradtságot, néha a reménytelenséget, az elkeseredést. Ezért kell nekünk magánembereknek, és intézményeknek, óvodai dolgozóknak melléjük állni, és segíteni őket, ha mással nem tudunk hát legalább egy biztatással, egy mosollyal, 

  Kívánok minden szülőnek kitartást, erőt, türelmet, sok örömöt, és olyan intézményeket ahol a dolgozók rájuk mosolyognak és besegítenek egy picit a mindennapokba.

A fotókat Kornél anyukájától kaptuk, köszönjük szépen.